Ünnepi nyitvatartás
A porckorongok párnaként funkcionálnak a gerincoszlopban található csigolyák között. Kemény külső rostos rétegből és egy belső zseléből állnak. Talán úgy lehet elképzelni őket, mint apró lekváros fánkokat, éppen megfelelő méretben, hogy beilljenek a csigolyák közé.
Az idő múlásával a porckorongok öregszenek, kiszáradnak, és a porcuk merevvé válik. Ezek a változások a lemez külső rétegét egyenletesen kidomboríthatják az egész kerületében – így kicsit olyan lesz, mint egy hamburgerhús, amely túl nagy a zsemléjéhez képest. A kidomborodó porckorong nem mindig érinti a porckorong teljes kerületét, de legalább a negyedét, vagy inkább a felét. Ilyenkor csak a kemény porc külső rétege érintett. Ezt nem hívjuk porckorongsérvnek és ez nem feltétlenül okoz bármilyen tünetet.
A porkorongsérv vagy gerincsérv a kemény külső porc repedéséből ered, ami lehetővé teszi, hogy a lágyabb belső zselés állomány belefolyjon a rostos állományba és ilyenkor olyan, mintha egy kis helyen – viszont ott nagyon – kiboltosulna a hamburgerhús a zsemlék közül. Ez ugyanannak az instabilitásnak a következménye, amiről az általános részben írtunk. A gerinc mikroinstabilitása miatt a porckorong túlterhelődik, és a leggyengébb részen kiboltosul. A tünetek attól függenek, hogy a kiboltosult porckorong mit nyom. Lehet teljesen tünetmentes a porckorongsérv, fájhat maga a porckorong (discogen fájdalom) vagy nyomhatja az ideggyököket (gyöki fájdalom). Fontos azonban tudni, hogy az MRI-n látható porckorongsérv egyáltalán nem biztos, hogy az okozója a hátfájásának, nyaki fájdalomnak. Sok embernek van MRI lelete porckorongsérvről vagy akár kiszakadt sérvről, és egyáltalán nincs hátfájdalma.6 Így nagyon fontos tudni, hogy alapos betegvizsgálat nélkül nincs pontos diagnózis. Pontos diagnózis nélkül pedig nincs jó terápia.
Forrás:
6. M C Jensen, M N Brant-Zawadzki, N Obuchowski, M T Modic, D Malkasian JSR. Magnetic Resonance Imaging of the Lumbar Spine in People Without Back Pain. N Engl J Med. 1994 Jul;331(2):69–73.